„A születés és halál kérdését gondoljuk most végig a tenger hullámainak cseppjeivel összehasonlítva. Azok a cseppek, amelyek elszakadnak az óceántól, nem éreznek vele egységet, és nem is kapnak energiát tőle. Az elszigetelt vízcsepp úgy érzi, hogy egyedül van, és semmi köze az óceánhoz. Ám ha visszahullik az óceánba, ismét tudatára ébred, hogy egy vele.

A csepp teljesen beleolvad az óceánba. Hiszen a lényük mélyén ugyanazok: mindegyik víz.

Az elszigetelődött vízrészecske különböző formákban jelenhet meg: csepp, hópehely, vízrészecske vagy finom párafelhő. A forma eltérő, de a lény ugyanaz. A részecske nem képes emlékezni, és nem érti, hogy ő és az óceán egy és ugyanaz. Úgy gondolja, hogy az óceán sokféle formát ölthet: hullám, hab, vízsugár, jéghegy, folyó … Önmagáról pedig azt gondolja, hogy ő csepp, hópehely vagy jégkristály. Nem könnyű felismernie, hogy minden megjelenési forma mögött ott van a meghatározó lény: a víz. Valamiképp sejti ezt, de csak nagyon ködösen, homályosan.

Ezzel összefüggésben a Biblia is rámutat az igazságra, ám ezt is eltorzította az emberi értelemre oly jellemző fogalomzavar. Az a kijelentés, hogy Isten a maga képére teremtette az embert, valóban igaz, de általában félreértik. Isten minden tetszőleges formát felölthet, de a lényének nem az a jellemzője, hogy feje, keze és lába van. Ha Istent összehasonlítjuk az óceánnal, az embert pedig a vízcseppel, meglátjuk, mi a közös a lényükben: a víz.

Azok az emberek, akik rövid időre eljutottak az életet a haláltól elválasztó mezsgyére, azt mondják, hogy ott a lélek egységben érzi magát a világegyetemmel, és kimondhatatlan nyugalom és béke tölti el. A csepp visszatért az óceánba, és ismét tudatára ébredt a valódi lényének: ugyanabból az ősanyagból áll, mint az óceán. Az óceán hatalmas energiája ezt a cseppet is átjárja.

/Forrás: Vadim Zeland: Válaszd ki magad a sorsodat 2. – a transz-szörf módszerével/