Valamikor réges-rég az állatok elhatározták, hogy valami nagyszerű megoldást kell találniuk az „új kor” sürgető problémáira. Iskolát szerveztek tehát.

Elfogadták a tantervet, melyben helyet kapott a futás, a mászás, az úszás és a repülés. Az egyszerűség kedvéért minden állat valamennyi tantárgyat felvette.

A kacsa kitűnően úszott, tulajdonképpen az oktatójánál is jobban, de repülésből épp csak elégségest kapott, a futásban pedig végképp nem remekelt. Mivel ennyire rosszul futott, tanítás után is bent kellett maradnia, sőt, még az úszást is abbahagyatták vele, hogy többet gyakorolhassa a futást. Ez addig ment, míg úszóhártyás lába el nem vásott, s így már úszásban is csak közepes eredményt tudott elérni. Abban a tanintézetben azonban megfelelőnek tartották a közepest, így hát ez senkit sem zavart, leszámítva a kacsát.

A nyúl futásban osztályelső lett, de a sok úszáskorrepetálás miatt idegösszeroppanást kapott.

A mókus mászásban jeleskedett, mígnem a repüléstanár a fa teteje helyett a földről indította. Ez teljesen letörte, és a túlerőltetés lábizomhúzódást idézett elő nála, így végül mászásból hármast, futásból pedig kettest szerzett.

A sas nehezen nevelhető fiókának bizonyult. Mászásórán mindenkit a fa tetejére kergetett, viszont ragaszkodott ahhoz, hogy a maga módján jusson fel. Persze, hogy nem győzték dorgálni.

A tanév végére egy elfajzott angolna szerezte meg a legjobb átlagot, mivel nemcsak rendkívül jól úszott, hanem futni, mászni, sőt repülni is megtanult egy kicsit, így tantestületi dicséretben részesült.

A prérikutyák távol maradtak az iskolától, és az oktatási adó ellen is felléptek, mivel a kormány nem volt hajlandó felvenni a tantervbe az ásást és a kotoréképítést. Egy borznál taníttatták a kölykeiket, később a mormotákkal és hörcsögökkel összefogva sikeres magániskolát alapíotttak.

Nos, mi ebből a tanulság?

George H. Reavis

(Részlet Jack Canfield – Mark Victor Hansen: Erőleves a léleknek c. könyvéből)

***

Mondjátok meg őszintén … nem ugyanez a helyzet a mi oktatási rendszerünkkel is? Egy gyerek mindenből tudjon valamennyit, abból is, amit soha nem fog használni az életben, akár saját igazi képességeinek kibontakoztatásának rovására is. Minél többet erőltetjük azt, amihez nem ért, annál több időt fordít rá, és annál jobban elmarad, visszamarad abban, amit valóban tud.

Viszont ha megnézzük a valódi zsenik és olyan személyek életrajzát, akik valamire vitték az életben, azt tapasztaljuk, hogy ők sem voltak „tökéletesek” mindenben… Viszont egyvalamit  biztosan tudtak, amit csúcsra fejlesztettek. Minden ember jó valamiben. Te is! A gyermeked is. A feladatunk, hogy megismerjük magunkat, és megtaláljuk ezt az életterületet.

Egyszóval: ne bánkódj, ha  a gyereked vagy Te valamiben elmarad/elmaradsz. Fejleszd inkább azt, amit tud/tudsz.

***

Neked mi a véleményed? Írd meg a hozzászólásoknál!