Gondolataim … halottak napjára

Gondolataim ….
Édesanyám 2008 nyarán vetette le földi porhüvelyét, ő a legközelebbi hozzátartozóm, aki már nincs velünk. Nagyszüleimet és dédikémet is az ezt megelőző években veszítettem el. Most is nagyon hiányoznak, sokat gondolok rájuk, elképzelem a régi szép, együtt töltött időket, ilyenkor összeszorul a szívem, hogy már elmúlt, és nem láthatom őket, nem beszélhetek velük.
Szerencsére, ami segít, hogy az utóbbi időben egyre inkább másképpen szemlélem a halállal kapcsolatos dolgokat, és lelkem már megnyugodott, nem sajnálkozok a szó szoros értelmében, csupán meghitt hangulatban még jobban átérzem ilyenkor ezt az ember számára még nem teljesen érthető folyamatot.

Szoktuk magunkat marcangolni, mikor elveszítjük őket, hogy miért pont ő, miért pont most … mert nem láthatjuk a mögötte lévő szellemi erőket, és nem ismerhetjük senkinek sem a karmáját.

Igazából saját magunk vagyunk azok, akit sajnálunk ilyenkor. Fáj a hiányuk, felélednek a régi emlékek. Feltépődnek ilyenkor halottak napján a régi, elvesztésük után behegedő sebek.
Félünk a haláltól és valamiféle borzasztó, sötét valaminek tartjuk mi, nyugati emberek. Más népeknél, főként, akik természetközeli életet élnek, a halált az élet velejárójának, természetes dolognak tekintik. Ezt sokáig nem értettem, hiszen a halál elválaszt.
Én ugyanúgy, ahogy a születést, most már a halált is az élet misztériumának tekintem. Gellért Ferenc könyvei lebontottak bennem egy falat. Hálás vagyok értük.
Kislányom születésekor nem olvastam még ilyen könyveket, de akkor, azon az estén, mikor megszületett, nagyon különleges érzésem volt, amit szavakkal elmondani nem igazán tudok, de akkor értettem meg valamit, hogy születés és halál ugyanannak a folyamatnak a részei, elválaszthatatlanok, és hogy akinek néhány órával ezelőtt életet adtam, ő is megöregszik egyszer, és eltávozik az élők sorából, és ez az élet rendje. Láttam remegő kezű öreg néniként, és nagyon nagy szeretetet éreztem, és éreztem, hogy az élet milyen csodálatos, megteszek majd mindent, hogy boldog háttere, szép élete legyen, amennyire persze tőlem telik, de mégis, sokan „elpazarolják”, és úgy halnak meg, hogy nem élnek, csupán túlélnek.
A mi dolgunk, hogy jelenlegi életünkből a lehető legtöbbet hozzuk ki, ha majd ránk kerül a sor egyszer, azt mondhassuk kis utunk végén, hogy csodálatos életünk volt. Nem biztos, hogy ez azt jelenti, hogy könnyű volt, hanem, hogy EMBER-ként éltünk és megtettünk mindent, amit lehetett.
Szeretettel meggyújtottam ezt a mécsest, minden szeretett lélekért, élőért is, és azokért is, akik már nem élnek. ♥
Hozzászólhatsz a témához, vagy Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

Szólj hozzá, mondd el a véleményed!

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezze a sütiket. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close

ADATVÉDELEM