Csodálatos vers

GYERTYÁK VAGYUNK

Gyertyák vagyunk, kiket a teremtő gyújtott,
Csendben égve élünk e világba, mit nyújtott
Életünk értelme, őrizni a tőle kapott lángot,
Elűzni a sötét semmit, s vigyázni a világot.

Minden egyes gyertya külön sorsot hordoz,
Ez sercegve ég, amaz lobogva bolondoz
Egyik gyertya vékony,s lám tömzsi ott a másik,
De minden egyes gyertya csupán égve világít.

Együtt oly szép és meleg sugárzás a fényük,
Délceg ragyogás, vagy lágy pislogás a létük.
Éltükben önzetlenül mindegyre csak égnek,
Ők adják a meleg lelket, a hideg setét éjnek.

Ám eljő az idő, mikor testük görnyedve elfárad,
Elfogynak, mint a viasz, s létük végén járnak
Apróka megfáradt lángjuk egy utolsót remegve rebben,
Elpihen a bennük őrzött fény, békésen,… csendben.

De az örök fény mi életet ád, nem hunyhat el soha!
Emlékezve éled ismét, új és új gyertyák büszke sora.
Mi, kik eleinktől kaptuk hajdan ezt az örök lángot,
Értük is fénybe borítjuk, e reánk bízott csodás világot! – M. Laurens–