Egy vízhordónak volt két agyagedénye, ami annak a rúdnak két végén lógott, amivel a vizet hordta. Az egyik edényen volt egy kis repedés, a másik teljesen ép volt. A vízhordó mindig teletöltötte mindkét edényt. Szállítás alatt a pataktól hazáig elcsöpögött a víz fele a repedt edényből.

Minden nap így történt ez két éven keresztül: csak egy tele kanna vízzel és egy fél kanna vízzel ért haza. Természetesen az ép edény büszke volt teljesítményére, hiszen ő tökéletes volt, de a repedt kanna szomorkodott, mert csak fele annyit teljesített, mint a másik. Két évi bánkódás után egyik nap így szólt a vízszállítóhoz:

— Szégyenlem magam, mert a víz egész úton szivárog hazáig.

A vízhordó így válaszolt az edénynek:

— Nem vetted észre, hogy az útnak csak a te oldaladon pompáznak a virágok és a másik oldalon nem? Azért van ez, mert én mindig tudtam a hibádról, amikor észrevettem hiányosságodat, virágmagot vetettem az útnak arra a szélére, ahol te vagy. Hazafelé menet te minden nap locsoltad azokat. Két év óta minden nap friss virágokat szedek és azzal díszítem szobámat, asztalomat. Ha te nem lettél volna olyan amilyen vagy, ez a gyönyörűség nem ragyogná be házamat.

Tanulság: mindnyájunknak van valami különleges hibája. Mi mindnyájan repedt agyagedények vagyunk Az agyagedényeknek ez a hiányossága teszi az életünket érdekessé és értékessé. Nekünk el kell fogadnunk, és egyet kell értenünk azzal, amilyenek vagyunk, nekünk meg kell látnunk minden embertársunkban a jót.